Nadrágot a nőknek!
Gondolkodtál már azon, hogy a ruhatárad egyik alapdarabja nem is olyan régen még az erkölcstelenség és a szabadosság jelképe volt? Majd aztán a feminista mozgalmak egyik jelképévé vált. A nadrág viselése hatalmas utat járt be az elmúlt száz évben.
A történet valahol a nőjogi küzdelmeknél kezdődött:
A politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak kezdeményezték küzdelmeik eredményeképpen, hogy az év egy napja legyen a nők megünneplésének ideje. 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, s 1913-ig e napon tartották az ünnepet. Javában benne volt a világ az ipari forradalom okozta átalakulásban, amely erősen kihatott a nők társadalmi és gazdasági szerepére. Főleg az alsóbb osztálybeli nők álltak tömegesen munkába, mégis a feminista mozgalmak gondolatai a nagypolgárság köreiben hódítottak, ahol az asszonyok politikai jogokat és a tanuláshoz való jogot akarták kicsikarni az államtól.
A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő - emlékére.
Oroszországban 1917-ben bekövetkezett a bolsevik hatalomátvétel és a kommunista ideológia mentén elkezdődött az új állam kiépítése. Alapjaiban rúgta fel a sok évszázados társadalmi és gazdasági berendezkedést, amely nem volt vértől mentes. Hogyan hatott ez a nőkre?
Metróépítő munkásnő a Szovjetunióban, 1937
A nők tömegesen álltak munkába a Szovjetunió új gazdaságpolitikája okán, amely a maga módján elősegítette a nők egyenjogúsítását. Ebben benne volt a tanuláshoz való jog is, így amennyiben a kommunista rendszer engedte, a lányok szakmát tanulhattak, többen pedig diplomát is szerezhettek. Persze épp annyira voltak a nők egyenjogúak a munkatáborokban is, mint az üzemekben.
Nadrágdivat a hétköznapokban:
Hazánkban 1911 márciusában jelent meg az úgynevezett nadrágszoknya, amelynek előképei a közel-keleti női öltözetekben keresendő. Ez a bokáig érő lenge darab nevéből is adódóan sokkal inkább volt szoknyaszerű viselet. Persze a férfiak és az egyházak is gyűlölték a ruhadarabot és a vele járó üzenetet.
Paul Poiret Budapesten is bemutatott modelljei, 1911
A nadrágviselés szokását és a társadalom lassú változását az I. világháború gyorsította fel, amikor a frontra küldött férfiak helyett a nők tömegesen álltak munkába. Akkor pedig kiderült, hogy az asszonyok nem csak háztartást tudnak vezetni, hanem minden másra is képesek saját erejükből. A háború után igazi feminista forradalom vette kezdetét, amikor a nők szoknyája és haja párhuzamosan rövidült, szívesen mutatták meg testük vonalát és végleg kidobták a fűzőt a kényelmes és puha melltartók és kombinék kedvéért. A nadrág pedig nem csak a lovas sport darabja és furcsa női szeszély maradt, hanem igazi hódító útjára indult.
Nem mindig volt békés az átmenet, de a munkásmozgalmak és a női nadrág igénye összeforrt. Luisa Capetillót, aki szakszervezeti vezetőként Puerto Ricóban az érvényben lévő törvényt áthágva nadrágot vett magára, őt még 1919-ben börtönbüntetésre ítélték. A folyamat azonban feltartóztathatatlanul elindult. Persze a szoknya még jó sokáig a NŐ alapdarabja maradt, de a már sokkal bátrabban öltözködtek. A szórakoztatóipar is segítette a szemléletváltást.
Az elsők között híres színésznők, Marlene Dietrich, Katherine Hepburn és Coco Chanel, az elismert francia divattervező viseltek gyakran nadrágot. A II. világháború idején a harcoló férfiak helyett a nők dolgoztak a gyárakban; munkaidőben kezdetben a férjük, majd a saját nadrágjukat viselték. 1960-ban mutatták be az első, nők számára készült farmernadrágot és a női szmokingot is.
1969-ben Barbra Streisand nadrágban vette át az Oscar-díjat. Jackie Kennedyvel kezdődően az amerikai elnökfeleségeken is gyakran lehetett nadrágot látni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése